Mit láthatok a távcsövemmel? - Budapesti Távcsõ Centrum


	BTC \| csillagászat \| természetfigyelés \| egyéb
	Fõoldal \| Bemutatkozás \| Távcsõvásárlás \| Megrendelõlap \| Árlista

Mit láthatok a távcsövemmel?

Az égbolton nagyon sok objektumot, jelenséget figyelhetünk meg. A távcsövek két nagy elõnye a szabadszemes megfigyeléshez képest, hogy az objektumokat felnagyítja (több részletet látunk) és sokkal halványabb objektumokat is megfigyelhetünk (több fényt gyûjt össze). Nem kellenek hatalmas nagyítások, hogy többet lássunk. Egy egyszerû binokulár 7-szeres nagyítással már mutatja a Hold krátereit, a Jupiter holdjait, a fényes üstökösöket. Az 5 centiméteres binokulár már kb. 70-szer annyi fényt gyûjt össze mint a szemünk és több mint 4 magnitúdóval (kb. 100-szor) halványabb csillagokat is megfigyelhetünk vele, mint szabad szemmel. Persze ez a megfigyelõ gyakorlottságán is múlik. Mekkora távcsõvel mit láthatunk?

binokulárok: Hold, fényesebb kisbolygók, változócsillagok, fényes üstökösök, látványos és nagy kiterjedésû mélyég-objektumok (M31 Androméda-galaxis és két kísérõje, Perseus-Ikerhalmaz, M45 Plejádok, stb.), a Tejút sávjának felfedezése (sötét és világító ködök, csillagfelhõk), határfényesség 9-10 magnitúdó, ami csak állványra rögzítve érhetõ el. Minden, binokulárral végzett észleléshez ajánlott az állvány (fotoállvány) használata, 15x70-es méret felett pedig szinte nem is lehet meglenni nélküle, mert kezünk remegése miatt nem látjuk jól az égitesteket.

5-6 cm-es távcsõ: Napon, Holdon részletek (Holdon 3 km-es kráterek), bolygók korong alakja, Vénusz fázisai, gyakorlottabbak a Jupiteren két fõsávot vesznek észre vele. Fényesebb kisbolygók, számos fényes mélyég-objektum (Messier nyílt- és gömbhalmazok, néhány fényesebb galaxis – M51, M63, M94, M101 jó égbolton, M81-82 páros, NGC 253 Sculptor-galaxis, M57 planetáris köd, nagyobb kiterjedésû, fényes csillaghalmazok, összesen kb. 200 mélyég-objektum), nap és holdfogyatkozás, változócsillagok. A legfényesebb üstökösök (évente 1-2, amik elérik a 8-9m-s fényességet). Határfényesség kb. 11 magnitúdó, aminek elérésére legalább 50x-es nagyítást kell alkalmazni.

8-10 cm-es: Fényesebb mélyég-objektumok (kb. 11m-s határfényességig), az összes Messier-objektum, szinte az összes nyílthalmaz, a legtöbb gömbhalmaz, számos galaxis, ködök: kis nagyítással (20x alatt) az Észak-Amerika és a Fátyol-köd, részletek a bolygókon, Jupiter-holdak jelenségei, 1,5" körüli kettõscsillagok. Határfényesség kb. 12-12,5 magnitúdó (100x nagyítással).

12-15 cm-es: ezernyi mélyég-objektum, a nyílthalmazok java része felbontható, a gömbhalmazok majdnem mindegyike grízes hatást mutat, egy részük szinte teljesen bontható (M13, M22, M92, M5, M3). Sok köd is látszik kis nagyítással, a galaxisok kb. 12-13m-s fényességhatárig észrevehetõek, a fényesebb galaxisokban részletek különböztethetõek meg. Évente 3-4 üstökös figyelhetõ meg. Bolygók felszíni alakzatai jól látszanak, fotózáshoz már elegendõ fényt gyûjtenek össze. 1" körüli kettõscsillagok, határfényesség kb. 13-14 magnitúdó (100x nagyítás felett).

20 cm-nél nagyobb: Kinyílik az ég. A mélyég-objektumok már nem csak halvány foltok, hanem egyre több részlettel bíró egyedi objektumok. A Messier lista spirálgalaxisai szépen mutatják szerkezetüket. A legtöbb gömbhalmaz felbonthatóvá válik, csak néhány kivétel marad. A halványabb nyílthalmazok is mutatják csillagaikat. Planetáris ködök belsõ szerkezete tanulmányozhatóvá válik. 14 magnitúdónál halványabb csillagok is észrevehetõk, az amatõrcsillagászat szinte minden területe mûvelhetõ, egy életre szóló megfigyelõprogram állítható össze.

Minél nagyobb távcsövet használunk, annál többet látunk. Egy 8 cm-es apokromát sokkal jobb képet fog adni, mint egy 8 cm akromát (igaz hogy sokkal drágábban), de akkor is csak 8 cm-es felületen gyûjti a fényt. Nem fog 1”-es kettõsõket felbontani és 12 magnitúdós galaxisokat mutatni (ami egy 15 cm-es Newton távcsõnél szinte természetes). Ahogy egyre nagyobb távcsövet használunk, egyre többet látunk, de 20-25 cm-es távcsõátmérõ tájékán ugrásszerûen megváltozik a látvány. Kinyílik az ég a szemünk elõtt. A látómezõ hemzseg a csillagoktól, a mély-ég objektumokon látványos részletek látszanak és mindennapi látogatóként olyan csillagászati területekre is bemerészkedhetünk, ami kis távcsõvel ritkán adatik meg: extragalaktikus szupernóvák, törpe nóvák, földsúroló kisbolygók, halványabb üstökösök, galaxiscsoportok, kvazárok, kölcsönható galaxisok, külsõ bolygók holdjai, planetáris ködök, stb.

Hold és bolygók: általában az elsõ célpont, amit az esti égen megkeresünk az új távcsõvel – valamely tereptárgyat követõen – az este fényesen ragyogó Hold. Kísérõnk bármely távcsõ számára csodálatos célpont, melyben nem fogunk csalódni. A kráterek, síkságok, rianások és völgyek már 5-8 cm-es távcsõvel leírhatatlan részletességgel látszanak, ha a nagyítást 50x fölé fokozzuk. Érdemes egy holdtérkép segítségével felfedezõútra indulni mellékbolygónk felszínén, egyesével beazonosítani az alakzatokat (egy áttekintõ holdtérkép). Ha van kedvünk hozzá, egyet-kettõt le is rajzolhatunk, vagy webkamerán, fényképen megörökíthetünk (a rajzoláshoz itt (http://hold.mcse.hu/megfigyelesi_technikak/20050820_hold_rajzolasa_5.html) talál segítséget, a fotózáshoz pedig itt (http://hold.mcse.hu/kiemelt_cikkek/20100610_kalandos_holdfotozas.html)). A Hold megfigyelése nem teliholdkor a legjobb, hanem elsõ negyed környékén - ilyenkor a Hold már sötét égen is sokáig fenn van, a koraesti órákban látható, és a terminátor (a fény és árnyék határvonala) keresztezi a déli krátervidéket. Az utolsó negyed idején hasonlóan jók a látásviszonyok, de a Hold hajnalban látható. A bolygók még a belvárosi, legfényszennyezetteb észlelõhelyrõl is ugyan úgy néznek ki, mint a vidéki sötét helyekrõl, mivel nagyon fényesek. A városi környezetben feláramló hõ viszont turbulenciákat okozhat, ezért ha tehetjük, betonépületektõl vagy terektõl távol próbálkozzunk a megfigyelésükkel, és várjuk meg, míg legalább 30 fok magasságig emelkednek. Kis (5-6 cm-es) távcsõben is felismerhetõ a szabad szemmel látható bolygók (Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter, Szaturnusz) korong alakja. 8-10 cm-es távcsõben már látható néhány felszíni alakzat, de sok részlet megfigyeléséhez nagyobb távcsõre van szükség. A refraktorok valamivel jobb képet adnak a bolygókról, mivel kontrasztosabb a képük, de jó minõségû Newton-távcsövek esetén a különbség nagyon kicsi, szemmel észre sem vehetõ, ugyanolyan részletgazdag képet kaphatunk. Fontos a jó minõségû okulár megválasztása is. A távcsõ kiváló optikai tulajdonságai mellett fontos még a légköri nyugodtság, mert a mozgó, áramló levegõ elmossa a képet. (Tovább az MCSE bolygóészlelõ szakcsoportjának honlapjára.) A bolygók helyzetét legkönnyebben a Meteor Csillagászai Évkönyv segítségével találhatja meg. Látványos csillagászati jelenségeket sorol fel az MCSE okkultációs szakcsoportjának honlapja (e sorok írójának szerkesztésében).

Kb. ilyennek látszik a Szaturnusz egy 12-15 cm-es távcsõben 150-szeres nagyítással (balra), illetve egy 6-8 cm-es mûszerrel 80-szoros nagyítással (jobbra)

Merkúr: Legnagyobb ellensége a légköri mozgás, mivel mindig közel van a Naphoz, így alacsonyan figyelhetõ meg napnyugta után vagy napkelte elõtt. Már puszta észrevétele is nagyon nagy teljesítmény. Esti vagy reggeli szürkületben néhány fokos horizont feletti magasság mellett legfeljebb a fázisát lehet megfigyelni. Nagy távcsövekkel, igen kedvezõ láthatóságok alkalmával néhány bizonytalan, sötétebb és világosabb részlet különböztethetõ meg. Érdemes a gyakorlottabbaknak nappal is felkeresni.

Vénusz: Sûrû felhõtakarója miatt a felszínt nem láthatjuk, viszont szûrõkkel (és gyengébben szûrõ nélküs) a felhõzet formáit megfigyelhetjük. Látványos a Vénusz fázisának változása, a dichotómia mérése. Átmérõje 10” és 60” között változik, ezért korongja már 50x nagyítással is feltûnõ. Nappal könnyedén megkereshetõ, de vigyázzunk, a távcsõ még véletlen se mutathasson a Nap felé! Legjobb ezzel akkor próbálkozni, amikor a bolygó nagy távolságban (elongációban) van a Naptól.

Mars: A legnépszerûbb bolygó a távcsöves amatõrcsillagászok körében, aminek oka különös, vörös színe, könnyen látszó felszínformái és tudománytörténeti érdekessége (Mars-csatornák ma már megdõlt elképzelése). A Föld testvérbolygója, felszínén számos sötét folt (porral és lávával kitöltött medencék) és a két pólussapka (szén-dioxid és vízjég alkotja) már 8 cm-es távcsõvel látható, a bolygó 24,5 órás tengelyforgása megfigyelhetõ. Szembenállása idején néhány hónapig 14-25 ívmásodperc közötti az átmérõje, máskor sajnos olyan pici, hogy legfeljebb néhány alakzat és a bolygó fázisa figyelhetõ meg. Ennek oka, hogy Földtõl mért távolsága 50 és 400 millió km között változik. A marspálya erõs lapultsága és a bolygó gyors mozgása miatt csak két évente van szembenállásban, méghozzá minden szembenállásban más távolságban helyezkedik el (100 és 50 millió km között), két egyforma szembenállás között 16 év telik el.

Jupiter: Naprendszerünk legnagyobb bolygója folyamatosan 40" körüli korongátmérõvel és mindig változó légkörrel rendelkezik. Kisebb távcsövekben néhány felhõsáv és a bolygó 4 fényes, Galilei-holdja (Io, Europa, Ganymedes, Callisto) figyelhetõ meg, ezek a holdak 5-6 magnitúdós fényességûek és már egy kis binokulárral a bolygótól elkülönülve, egy vonalba rendezõdve láthatóak. A nagyobb távcsövekben a sávok, zónák, oválok és a Nagy Vörös folt is látható (8 cm felett). A Jupiter négy Galilei-holdjának keringése és jelenségeik (árnyékvetés a bolygó felszínére, fogyatkozás a Jupiter árnyékkúpjában és a Jupiter korongja általi fedés) rendszeres megfigyelési lehetõséget biztosít.

Szaturnusz: A gyûrûs bolygó a legnagyszerûbb látvány. Kis távcsövekben a gyûrû a Cassini-réssel, valamint legnagyobb holdja, a Titan könnyen felismerhetõ. Nagyobb mûszerekkel a bolygó felhõi, az Encke-rés és további halványabb holdak is láthatók. Évek során a bolygó gyûrûjére változó szög alatt látunk rá, amit a keringése okoz. 15 évente a Szaturnusz gyûrûire épp az élérõl látunk rá, ezért azok látszólag eltûnnek a megfigyelõ elõl, legfeljebb kicsi, vékony nyúlványokként észlelhetõek. Legutóbb 2009-ben következett be a jelenség, így 2024-ig kell várnunk az újabb gyûrûátfordulásra.

Külsõ bolygók, törpebolygók: Az Uránusz és a Neptunusz kis távcsõben is megpillantható (az Uránusz esetleg szabad szemmel is látható, hiszen fényessége kb. 5 magnitúdó, a Neptunusz 8 magnitúdós kék színû csillagnak látszik a távcsövekben), de korongjuk megfigyeléséhez nagyobb (8-10 cm) távcsõ kell. A Pluto törpebolygó halvány (14m-s) csillagként látszik a legnagyobb amatõrtávcsövekben is. A Ceres törpebolygót 8m-s csillagként találhatjuk meg, de a korongját ennek sem láthatjuk.

Nap: az egyik leghálásabb téma, a legkisebb távcsövekben is nagyon látványos égitest. A Nap forgása miatt minden nap más látnivalót kínál. A Nap megfigyeléséhez mindig használjunk objektív elõtti szûrõt, enélkül a Napba nézve azonnali látáskárosodás ér bennünket! A legjobb, ha a Napot kivetítéssel figyeljük meg. Ilyenkor nem kell szûrõ, arra kell ügyelni, hogy a távcsõ okulárjában ne legyenek mûanyag alkatrészek. Egyszerûen be kell állítanunk a Napot úgy, hogy a távcsõ árnyéka egyszerû kör legyen – ekkor a csillagunk benne lesz a látómezõben. Az okulár mögé tartott fehér papírlapon (tartsuk legalább 20 cm-re, el ne égesse a koncentrált sugárzás) megjelenik a Nap képe, melyet ki tudunk élesíteni a fókuszírozó mozgatásával, és megfigyelhetõek rajta a részletek. A Napon kisebb távcsõvel a foltokat és a fáklyamezõket, nagyobb mûszerrel a granulációt is megpillanthatjuk. Ma már léteznek speciális naptávcsövek, melyek csak a napkitörések (protuberanciák) meghatározott színképsávjában (a Hidrogén-alfa, röviden H-alfa tartományban) engedik át a fényt, így ezek a látványos és energikus jelenségek a maguk szépségében tanulmányozhatók. Egy évtizede még csak a legnagyobb obszervatóriumok és leggazdagabb amatõrcsillagászok engedhették meg maguknak ezt a kiváltságot, de ma már egy Coronado PST (Personal Solar Telescope), vagy hasonló mûszer, esetleg protuberancia-toldat birtokában magunk is részesei lehetünk a Nap legenergikusabb folyamatainak. A PST nemcsak a protuberanciákat, hanem a flereket (robbanó napkitörések) is megmutatja. Bár ára így sem olcsó, de kis spórolással a legtöbb Nap iránt érdeklõdõ számára elérhetõ.

A nap-, és holdfogyatkozások az égbolt leglátványosabb jelenségei, már a legkisebb távcsövekben is jól látszanak.

Meteorok: a meteorok („hullócsillagok”) megfigyeléséhez nem kell távcsõ. Keressünk egy minél kevésbé fényszennyezett helyet, ahol az égbolt nagy részét átláthatjuk. Kényelmesen elhelyezkedve (ülve, lefeküdve) figyeljük az égboltot és várjuk a váratlanul felvillanó meteorokat. Természetesen válasszuk ki a meteorrajok feltûnésének idõpontját. Legalkalmasabb erre a Perseidák jelentkezése augusztus 12. körül. Látványos lehet õsszel a Tauridák-Orionidák, a Leonidák és télen (december 14.) a Geminidák feltûnése is. A meteorrajokat arról a csillagképrõl nevezik el, ahonnan meteorjaik kiindulni látszanak. Ha megnézünk pár hullócsillagot nyáron, észrevesszük, hogy sokuk mintha egy pontból „sugározna szét”, ez a radiánspont. A Perseidák raj radiánsa a Perseus csillagképben van. Távcsöves munkánk közben is sok, látómezõn átvillanó meteort fogunk látni, melyek az ég alatt töltött idõt színesítik.

Üstökösök: mindig megfigyelhetõ 5-10 halvány üstökös, ezekhez azonban 20 cm-nél nagyobb távcsõ kell. Azonban évente néhány üstökös felfényesedik a kisebb távcsövek hatókörébe is, ezek 5-10 cm-es mûszerekben és binokulárokban a legszebbek. Ezekhez kis nagyítás és nagy látómezõ szükséges. Átlagosan évtizedenként van szerencsénk olyan szabad szemes üstököst megfigyelni, amire egész életünkben emlékezni fogunk Pl. Hale-Bopp a képen). Az aktuális üstökösök megtalálhatók az MCSE Üstökösészlelõ Szakcsoport honlapján, németül és angolul a Fachgruppe Cometen vagy részletesebben Seiichi Yoshida honlapján.

Mélyég-objektumok: A bolygók mellett ez a másik nagy terület, ami a legtöbb amatõrt érdekel, hiszen a népszerû csillagászati atlaszok tele vannak a halmazok, ködök, galaxisok fotóival. A Tejutat nem csak csillagok, hanem csillaghalmazok (együtt keletkezett és együtt maradt csillagok csoportjai) és ködök (gáz- és porködök) is alkotják, határain túl pedig spirális és elliptikus, vagy irreguláris galaxisok tanyáznak, melyek maguk is milliárdnyi csillagból, halmazból és ködbõl állnak. A mélyég-objektumok megfigyeléséhez ajánljuk az Égabrosz címû csillagatlaszt, mely részletes útmutatót nyújt a csillagvilág felderítéséhez. Ne várjuk azt, hogy a távcsõben látott látvány olyan lesz, mint a fotókon. Általában sokkal halványabbnak látjuk õket, különösen az olyan sokat fényképezett és ismert csodákat, mint az Androméda-galaxis. Vizuálisan ritkán látunk színes mély-ég objektumokat, az alábbi linken sok vizuális rajzot találunk amely jobban érzékelteti a valódi látványt. Ha kis távcsõvel sikerélményt akarunk elérni a mélyég-objektumok világában, keressük fel a Messier-lista (http://seds.org/messier/ - lesz magyar is) tagjait, vagy a legfényesebb NGC katalógusbeli nyílt csillaghalmazokat! Ilyeneket a Tejút sávjában fõleg a Cassiopeia, Sagittarius, Auriga irányában találhatunk. Tavasszal a Tejút nehezen látható, ekkor galaxisokat észlelhetünk a Szûz és Nagy medve csillagkép környékén (megfigyelésükhöz legalább 5-6 cm-es távcsõ ajánlott, de inkább 8-10 cm-est használjunk, ha tehetjük). Ezek a távoli csillagvárosok kis mûszereinkkel határozott, ovális vagy kerek, ködös foltok lesznek.

Nyílthalmazok (röv. NY): A nyílthalmazok a legkönnyebben megfigyelhetõ mélyég-objektumok, melyek fiatal csillagok laza halmazai. Közülük több tucatnyi binokulárokkal és kis távcsövekkel is könnyen látszik. A legközelebbi nyílthalmazok szabad szemmel is könnyen láthatók. A nyílthalmazok általában néhányszor tízmillió éves csillag-csoportok, melyek a csillagászati közelmúltban jöttek létre a Tejútrendszer síkjában lévõ hidrogénfelhõkbõl. Az egy idõben létrejött csillagokat egy ideig a kölcsönös gravitáció összetartja, mielõtt szétszóródnának az ûrben. Nagyon sok nyílthalmaz felbontható még a legkisebb távcsövekkel is, a halványabbak ködös csillagcsoportként vehetõk észre. Néhány halmaz még abba a ködbe ágyazódik, melybõl létrejött (pl. M8). A nyílthalmazok vizsgálata és rajzolása még 5 cm-es távcsövekkel is hálás, kellemes feladat. Fotózásuk is könnyû.

Egy listát a legszebb nyílt csillaghalmazokról itt talál.

Gömbhalmazok (röv. GH): Kb. 100 ezer csillag csoportjai, melyeket erõsen összetart a tagjai közötti vonzás. Alakjuk gömb vagy ellipszoid, és a Tejútrendszer magja körüli gömb alakú teret töltik ki. A Tejútrendszerben kb. 140 gömbhalmazt ismerünk, ezek a galaxisunk legrégebbi objektumai. A Galaxis középpontja felé koncentrálódnak, a többségük a Sagittarius (Nyilas (link a térképhez)), Ophiuchus (Kígyótartó (link a térképhez) és a Scorpius (Skorpió) csillagképben van, tehát nyáron figyelhetjük meg õket. Számos gömbhalmaz van még a déli égbolt tõlünk nem látható részén, a Centaurus, Lupus és Norma csillagképek táján. Az égbolt legfényesebb gömbhalmaza, az omega Centauri 3,5 magnitúdós holdkorongnyi ködös folt képében szabad szemmel is látható, megfigyeléséhez azonban legalább a görög szigetvilágig kell utaznunk. A hazánkból látható egyik legfényesebb gömbhalmaz az M13 a Herculesben, mely igen jó égen szabad szemmel ködös csillagnak látszik. 8-10 cm-es távcsõvel a fényesebb gömbhalmazok szélsõ területei már csillagokra bomlanak, 15-20 cm-es mûszer a halványabbakat is elkezdi felbontani. Vannak lazábbak és nagyon sûrûek is (I-XII közötti sûrûségi osztályok, az I-es csillagszerû magot mutat, a XII-esben nincs semmiféle sûrûsödés). Nagyon hálás téma kis távcsövekkel, 5-8 cm-es mûszerekben bolyhos kör alakú foltoknak látszanak, a legfényesebbekben pár tucat csillag nagy nagyítással (az objektív cm-ekben mért átmérõjének 8-szorosa) már feltûnik.

Lista a legszebb gömbhalmazokról (itt).

Ködök: Míg a múlt században a galaxisokat és felbontatlan csillaghalmazokat is ködöknek hívták, ma a nem csillagszerû objektumok gyûjtõneve a mélyég-objektum, és már csak a gáz- és porködök tartoznak a ködökhöz. Több típusuk van:
– emissziós köd vagy „diffúz köd” (röv. DF): a gerjesztett csillagközi gáz (fõleg hidrogén) saját fényt bocsát ki, ezek általában csillagok szülõhelyei. A leghíresebb az Orion-köd (M42), mely kis távcsövekkel is látványos, de a nyári égen megkereshetõ az M8 (Lagúna-köd), M17 (Hattyú-köd), M16 (Sas-köd) foltja is, igaz ezek a Nyilas csillagképben vagy annak közelében látszanak, ezért zavartalan déli horizont és lehetõleg minél sötétebb ég szükséges a megfigyelésükhöz. Felületi fényességük az Orion-köd középsõ részeihez hasonló, Különösen az M8 nyújt felelmelõ látványt, mert benne még az a sûrû nyílthalmaz is megfigyelhetõ, mely nemrég (néhány millió éve) jött létre a köd anyagából.
– reflexiós köd (röv. RF): A hozzájuk közeli csillagok fényét visszaverõ ködösség, mely csillagközi porból (kicsiny, szilárd szemcsék) áll. Színük attól függ, milyen színû a csillag, aminek a fényét visszaverik. A legtöbb fényes reflexiós köd fiatal, forró, kék színû csillagokat vesz körbe, és színük ennek megfelelõen kékes. Általában halványak és csak hosszú expozíciójú fotókon láthatóak, bár a fotóanyagok elsõsorban vörösben érzékenyek. Csak néhány reflexiós köd látszik a távcsõben, a leghíresebb az M45 körüli felhõ, melyet csak párásságként tudunk jó légkör esetén, 5-6 cm-es távcsöveknél nagyobbakkal észrevenni. A Plejádok ködösségét azért nehéz felismerni, mert a csillagok fényesek, és az ember ösztönösen azt hiszi, hogy csak légköri párásságot lát körülöttük. Alaposan megnézve, a többi környezõ csillag nem mutat ilyen erõs párát, ezért ezt a köd számlájára írhatjuk. Érdemes elvégezni ezt a tesztet, ha ezt az objektumot meg akarjuk figyelni. Válasszunk sötét egû helyet és várjuk meg, míg a Fiastyúk a lehetõ legmagasabbra emelkedik. Valójában a kékes színre a szem sokkal érzékenyebb, mint a fényképezõgép. Vannak könnyebben láthatóak is, így pl. az M78 kis távcsövekben is jól megfigyelhetõ. Hasonlóan érdekes a 10 magnitúdós NGC 2261 (Hubble változó köde, Monoceros csillagkép), mely üstökösszerû alakot mutat.
– szupernóva maradvány (SNR): csillagok felrobbanása során keletkezett köd, melyet a csillag maradványa gerjeszt fénylésre. Leghíresebb az 1054-ben fellángolt csillag maradványa, az M1 és a Cygnusban lévõ Fátyol-köd.
– sötét-köd (SK): olyan csillagközi porfelhõ, amely fényt nem bocsát ki, viszont eltakarja elõlünk a mögötte lévõ csillagokat, ködöket, így felismerhetõ az alakja. Mivel „csak” a csillagos háttér „hiányosságai”, az amatõrök nem szívesen észlelik õket vizuálisan, de fényképeket – elsõsorban nagy látószögû objektívekkel – könnyen készíthetünk róluk. Szabad szemmel azonban sok sötét ködöt láthatunk, ha a nyári Tejútra nézünk: a Cygnus csillagképtõl lefelé a Tejúton egy sötét hasadék vonul végig, két részre osztva azt. Ez a Tejútrendszer síkjában koncentrálódó porfelhõk hatása. A Deneb (alfa Cygni) mellett észak felé a Tejútra merõlegesen egy sötét hasadék indul északnyugatra, ez az LDN 1027 jelû köd, melyet sötét égen több tíz fok hosszan lehet követni szabad szemmel. Hasonlóan könnyen látszik egy binokulárral a Barnard 142-143 jelû, 1 fokos komplexum a Sas alfája (Altair) mellett. Jellegzetes alakja után „E”-ködnek nevezik.
– planetáris köd (PL): Haldokló csillagok által ledobott gázhéjak maradványai, melyek általában nagyon kicsik és halványak. Az elsõ megfigyelõk észlelései alapján elmosódott bolygókorongokhoz hasonlatosak, innen kapták a nevüket. A legnagyobbak nagyon népszerûek az amatõrcsillagászok körében, ezek az M57 és M27 a nyári égbolton. A kisebbeket és halványabbakat is megfigyelhetjük, mivel általában 1’-nél kisebb felületükön kb. 9-10m-s fényesség oszlik szét. Ez sokkal magasabb felületi fényesség, mint a legtöbb galaxisé, ezért jó pár planetáris kör kerek, homogén fényû, viszonylag intenzív foltocskának látszik a távcsõben (NGC 3242 PL a Hydrában, NGC 6543 a Dracoban, NGC 6826 a Cygnusban és NGC 7662 az Andromedában). Egy 10 cm-es távcsõvel több tucat hasonló köd kereshetõ fel.

Egy lista a legnépszerûbb ködökrõl (itt).

Galaxisok (GX): Legkönnyebben látható galaxis maga a Tejútrendszer (Galaxis), melynek égi vetületét, az égen végigvonuló ezüstös szalagot Tejútnak hívjuk. Sávjában rengeteg csillaghalmazt és ködöt találunk. A mi Tejútrendszerünkhöz hasonló objektumok az ûr mélyében a galaxisok. Távcsövünkben halvány ködfoltként látszanak, megfigyelésükhöz minél nagyobb átmérõjû távcsõ ajánlott. Egy 20 cm-es távcsõvel már akár 1000 galaxist is megfigyelhetünk kb. 200 millió fényév távolságig. Felületi fényességük változó, de általában alacsony, legtöbbször a városi fényektõl mentes égbolton is csak belsõ fényes magjuk és a külsõ halványabb területek látszanak. Spirálkarok megpillantásához még nagyobb távcsõ és nagyon sötét égbolt szükséges. Kb. 25 cm átmérõ felett már a legfényesebb galaxisok szerkezete tanulmányozható. A galaxisok csoportokba rendezõdnek, a mi saját csoportunk a Lokális halmaz, mely pár tucat csillagvárost foglal magába. A legközelebbi galaxishalmazok: M81 csoport, M83 csoport, IC 342 csoport, Sculptor-csoport, M51 csoport, Virgo-halmaz. Ez utóbbi a legközelebbi nagy halmaz, nem pár tucat, hanem több ezer galaxis alkotja, és legfényesebb tagjai amatõrtávcsövekkel is jól megfigyelhetõek. A legtávolabbi, amatõrtávcsõvel elérhetõ objektumok a kvazárok (nagy energiát kibocsátó aktív galaxismagok az Univerzum korai szakaszában, melyek fénye most ér el hozzánk). A 12,5 magnitúdós 3C 273 jelû kvazár a legtávolabbi objektum, amit átlagos amatõr megpillanthat. 15-20 cm-es távcsõ már jól mutatja.
Az Égabroszban szereplõ 2000 galaxis között külön jelöltük a Lokális csoporthoz tartozó galaxisokat („közeli galaxis”), azt a galaxiscsoportot, amelyhez a mi Tejútrendszerünk is tartozik. Ezek közül 34 figyelhetõ meg Magyarországról. Közöttük vannak a legfényesebb galaxisok (M31, M33), de kis törpe-galaxisok is, melyek nagy látszó átmérõjéhez rendkívül alacsony felületi fényesség társul, így igazi kihívás a megfigyelésük.

Lista a legszebb galaxisokról (itt).

Változócsillagok: Bár minden csillag változtatja a fényét élete során, vannak olyan csillag-életszakaszok, amikor nagy tartományban és emberi léptékkel mérve is gyorsan változik egy csillag fényessége. Nagyon sok fajtája van a változócsillagoknak, attól függõen hogy milyen fizikai folyamat okozza pulzálást (a fõ csoportok fedési, eruptív és kataklizmikus, mira, félszabályos). Az Égabroszban pl. majdnem 1000 változó van jelölve, beleértve az MCSE Változócsillag szakcsoportjának programjában szereplõ összes változót (az Orion-köd változók kivételével). Ezeket az atlasz segítségével könnyen megtalálhatjuk, de a fényességük becsléséhez részletes keresõtérképet is használni kell. A keresõtérképek a fenti linken vagy az AAVSO honlapról is letölhetõk.

Kettõscsillagok: Sok csillag látszik az égen párban, ezek között vannak optikai kettõsök (amelyek a véletlen folytán éppen azonos látóirányba esnek) és fizikai kettõsök (amelyeket a gravitáció összetart). Az ún. binary-rendszereknél évek hosszú során a csillagok egymás körüli keringését is megfigyelhetjük. Nagyon sok fényes csillag alkot párt, kis távcsõvel, városi égen is könnyen látszanak, bár nem árt nagy nagyítást használni. Az Égabroszban 6300 fényes kettõscsillagot jelöltük nagyjából 8 magnitúdóig.Az MCSE kettõscsillag szakcsoportjának honlapja.

Látványos kettõsök (itt).

Ezek az amatõrcsillagászat fõ (értsd legnépszerûbb) területei. Valójában még sok-sok észlelési ág van, amelyeket itt nem soroltunk fel. Újabb és újabb események, látnivalók várnak minket az égbolton, amiket akár korábban el sem tudtunk képzelni.

Mit láthatok a távcsövemmel?

Az égbolton nagyon sok objektumot, jelenséget figyelhetünk meg. A távcsövek két nagy elõnye a szabadszemes megfigyeléshez képest, hogy az objektumokat felnagyítja (több részletet látunk) és sokkal halványabb objektumokat is megfigyelhetünk (több fényt gyûjt össze). Nem kellenek hatalmas nagyítások, hogy többet lássunk. Egy egyszerû binokulár 7-szeres nagyítással már mutatja a Hold krátereit, a Jupiter holdjait, a fényes üstökösöket. Az 5 centiméteres binokulár már kb. 70-szer annyi fényt gyûjt össze mint a szemünk és több mint 4 magnitúdóval halványabb csillagokat megfigyelhetünk vele, mint szabad szemmel. Mekkora távcsõvel mit láthatunk?

binokulárok: fényesebb kisbolygók, változócsillagok, fényes üstökösök, határfényesség 9-10 magnitúdó

5-6 cm-es távcsõ: Napon, Holdon részletek, bolygók korong alakja. Fényesebb kisbolygók, néhány mély-ég objektum, nap és holdfogyatkozás, változócsillagok. Határfényesség kb. 10 magnitúdó.

8-10 cm-es: Fényesebb mély-ég objektumok, sok nyílthalmaz, gömbhalmaz, részletek a bolygókon, Jupiter-holdak jelenségei, 1,5" körüli kettõscsillagok. Határfényesség kb. 11-12 magnitúdó.

12-15 cm-es: ezernyi mély-ég objektum, galaxisokon, csillaghalmazokon részletek. Bolygók felszíni alakzatai jól látszanak, fotózáshoz már elegendõ fényt gyûjtenek össze. 1" körüli kettõscsillagok, határfényesség kb. 13 magnitúdó.

20 cm-nél nagyobb: Kinyílik az ég. A méy-ég objektumok már nem csak halvány foltok, de egyre több részlettel bíró egyedi objektumok. 14 magnitúdónál halványabb csillagok is észrevehetõk, az amatõrcsillagászat szinte minden területe mûvelhetõ, egy életre szóló megfigyelõprogram összeállítható.

Minél nagyobb távcsövet használunk, annál többet látunk. Egy 8 cm-es apokromát sokkal jobb képet fog adni, mint egy 8 cm akromát (igaz hogy sokkal drágábban), de akkor is csak 8 cm-es felületen gyûjti a fényt. Nem fog 1”-es kettõsõket felbontani és 12 magnitúdós galaxisokat mutatni (ami egy 15 cm-es Newton távcsõnél szinte természetes). Ahogy egyre nagyobb távcsövet használunk, egyre többet látunk, de 20-25 cm-es távcsõátmérõ tájékán ugrásszerûen megváltozik a látvány. Kinyílik az ég a szemünk elõtt. A látómezõ hemzseg a csillagoktól, a mély-ég objektumokon látványos részletek látszanak és mindennapi látogatóként olyan csillagászati területekre is bemerészkedhetünk, ami kis távcsõvel ritkán adatik meg: extragalaktikus szupernóvák, törpe nóvák, földsúroló kisbolygók, üstökösök, galaxiscsoportok, kvazárok, kölcsöngató galaxisok, külsõ bolygók holdjai, planetáris ködök, stb.

Bolygók: általában az elsõ célpont amit az esti égen megkeresünk az új távcsõvel. A bolygók még a belvárosi, legfényszennyezetteb észlelõhelyrõl is ugyan úgy néznek ki, mint a vidéki sötét helyekrõl, mivel nagyon fényesek. Kis (5-6 cm-es) távcsõben is felismerhetõ a szabad szemmel látható bolygók korong alakja. 8-10 cm-es távcsõben már látható néhány felszíni alakzat, de sok részlet megfigyeléséhez nagyobb távcsõre van szükség. A refraktorok általában jobb képet adnak a bolygókról, mivel kontrasztosabb a képük. Jó minõségû Newton-távcsövekben (a közvélekedéssel ellentétben) ugyan olyan részletgazdag képet kaphatunk. Fontos lehet a jó minõségû okulár megválasztása is. A távcsõ kiváló optikai tulajdonságai mellett fontos még a légköri nyugodtság, mert a mozgó, áramló levegõ elmossa a képet. Tovább az MCSE bolygóészlelõ szakcsoportjának honlapjára.A bolygók helyzetét legkönnyebben a Meteor Csillagászai Évkönyv segítségével találhatja meg. Látványos csillagászati jelenségeket sorol fel az MCSE okkultációs szakcsoportjának honlapja (e sorok írójának szerkesztésében).

Kb. ilyennek látszik a Szaturnusz egy 12-15 cm-es távcsõben 150-szeres nagyítással (balra), illetve egy 6-8 cm-es mûszerrel 80-szoros nagyítással (jobbra)

Merkúr: legnagyobb ellensége a légköri mozgás, mivel mindig közel van a Naphoz. Esti vagy reggeli szürkületben néhány fokos horizont feletti magasság mellett legfeljebb a fázisát lehet megfigyelni.

Vénusz: sûrû felhõtakarója miatt a felszínt nem láthatjuk, viszont szûrõkkel a felhõzet formáit megfigyelhetjük. Látványos a Vénusz fázisának változása, a dichotómia mérése.

Mars: a legnépszerûbb bolygó a távcsöves amatõr csillagászok körében. Szembenállása idején néhány hónapog 14-25 ívmásodperc közötti az átmérõje, máskor sajnos olyan pici, hogy legfeljebb néhány alakzat és a bolygó fázisa figyelhetõ meg.

Jupiter: Naprendszerünk legnagyobb bolygója folyamatosan 40" körüli korongátmérõvel és mindig változó légkörrel rendelkezik. Kisebb távcsövekben néhány felhõsáv, nagyobbakban a sávok, zónák, oválok és a Nagy Vörös folt is látható. A Jupiter négy, ún. Galilei-holdjának keringése és jelenségeik (árnyékvetés a bolygó felszínére, fogyatkozás a Jupiter árnyékkúpjában és a Jupiter korongja általi fedés) rendszeres megfigyelési lehetõséget biztosít.

Szaturnusz: a gyûrûs bolygó a legnagyszerûbb látvány. Kis távcsövekben a gyûrû a Cassini-réssel, valamint legnagyobb holdja a Titán könnyen felismerhetõ. Nagyobb mûszerekkel a bolygó felhõi, az Encke-rés és további halványabb holdak is láthatók.

külsõ bolygók: az Uránusz és a Neptunusz kis távcsõben is megpillantható, de korongjuk megfigyeléséhez nagyobb távcsõ kell. A Plútó halvány csillagként látszik még a legnagyobb amatõrtávcsövekben is.

Nap, Hold: az egyik leghálásabb téma, a legkisebb távcsövekben is nagyon látványos égitestek, hiszen már szabad szemmel is látszanak részletek rajtuk. Nagyok, könnyen beállíthatóak. A Nap forgása miatt, a Hold fázisai miatt folytonosan változik, minden nap más látnivalót kínál. A Nap megfigyeléséhez mindig használjunk objektív elõtti szûrõt. A Hold megfigyelése nem telihodkor a legjobb, hanem elsõ negyed környékén - ilyenkor a Hold már sötét égen is sokáig fenn van, a koraesti órákban látható és a terminátor keresztezi a déli krátervidéket (egy áttekintõ holdtérkép). A Napon kisebb távcsõvel a foltokat, nagyobb mûszerrel a fáklyamezõket, granulációt is megpillanthatunk. A nap-, és holdfogyatkozások az égbolt leglátványosabb jelenségei, már a legkisebb távcsövekben is jól látszanak.

Meteorok: a meteorok megfigyeléséhez nem kell távcsõ. Keressünk egy minél kevésbé fényszennyezett helyet, ahol az égbolt nagy részét átláthatjuk. Kényelmesen elhelyezkedve (ülve, lefeküdve) figyeljük az égboltot és várjuk a váratlanul felvillanó meteorokat. Természetesen válasszuk ki a meteorrajok feltûnésének idõpontját.

Mély-ég objektumok: a bolygók mellett ez a másik nagy terület, ami a legtöbb amatõrt érdekel. Az égbolton az elszórt csillagokon kívül számos látnivaló létezik, melyek már kisebb távcsövekkel is elérhetõk. A mély-ég objektumok megfigyeléséhez ajánljuk az Égabrosz címû csillagatlaszt, mely részletes útmutatót nyújt a csillagvilág felderítéséhez. Ne várjuk azt, hogy a távcsõben látott látvány olyan lesz mint a fotókon. Vizuálisan ritkán látunk színes mély-ég objektumokat, az alábbi linken sok vizuális rajzot találunk amely jobban érzékelteti a valódi látványt.

Nyílthalmazok: A nyílthalmazok a legkönnyebben megfigyelhetõ mély-ég ob-jektumok, melyek fiatal csillagok laza halmaza. Közülük több tucatnyi binokulárokkal és kis távcsövekkel is könnyen megfigyelhetõ. A legközelebbi nyílthalmazok szabad szemmel is könnyen láthatók. A nyílthalmazok általában néhányszor tízmillió éves csillag-csoportok, melyek a csillagászati közelmúltban jöttek létre a Tejútrendszer fõsíkjában lévõ hidrogénfelhõkbõl. Az egy idõben létrejött csillagokat egy ideig a kölcsönös gravitáció összetartja, mielõtt szétszóródnának az ûrben. Nagyon sok nyílthalmaz felbontható még a legkisebb távcsövekkel is, a halványabbak ködös csillagcsoportként vehetõk észre.

Gömbhalmazok:A Tejútrendszer halójában kb. 140 gömbhalmazt ismerünk, ezek a galaxisunk legrégebbi objektumai. A Galaxis középpontja felé koncentrálódnak, a többségük a Sagittarius, Ophiuchus és a Serpens csillagképben van, tehát nyáron figyelhetjük meg õket. A hazánkból látható legfényesebb gömbhalmaz az M13 a Herculesben, mely szabad szemmel ködös csillagnak látszik. Több százezer csillag alkotja õket, 10-15 cm-es távcsõvel a fényesebb gömbhalmazok szélsõ területei már csillagokra bomlanak. Vannak lazábbak és nagyon sûrûek is. Nagyon hálás téma kis távcsövekkel is, 5-8 cm-es mûszerekben bolyhos kör alakú foltoknak látszanak.

Ködök:Míg a múlt században a galaxisokat és felbontatlan csillaghalmazokat is ködöknek hívták, ma a nem csillagszerû objektumok gyûjtõneve a mély-ég objektum és már csak a gázködök tartoznak a ködökhöz. Több típusuk van:
– emissziós köd: a gerjesztett csillagközi gáz saját fényt bocsát ki, ezek általában csillagok szülõhelyei. A leghíresebb az Orion-köd (M42), mely kis távcsövekkel is látványos.
– reflexiós köd: Közeli csillagok fényét visszaverõ ködösség, mely általában nagyon halvány és csak hosszú expozíciójú fotókon látható (pl. M45 körül), de vannak fényesebbek is, így pl. az M78 kis távcsövekben is könnyen megfigyelhetõ.
– szupernóva maradvány: csillagok felrobbanása során kelet-kezett köd, melyet a csillag maradványa gerjeszt fénylésre. Leghíresebb az 1054-ben fellángolt csillag maradványa, az M1 és a Cygnusban lévõ Fátyol-.
– sötét-köd: olyan csillagközi porfelhõ, amely fényt nem bocsát ki, viszont eltakarja elõlünk a mögötte lévõ csillagokat, ködöket, így felismerhetõ az alakja. Amatõr távcsövekben nagyon nehéz a megfigyelésük.
– planetáris-köd: Haldokló csillagok által ledobott gázhéjak maradványai, melyek általában nagyon kicsik és halványak. Az elsõ megfigyelõk észlelései alapján elmosódott bolygókorongokhoz hasonlatosak, innen kapták a nevüket. A legnagyobbak nagyon népszerûek az amatõrcsillagászok körében, ezek az M57 és M27 a nyári égbolton.

Galaxisok: Ezek a csillagszigetek a mi Tejútrendszerünkhöz hasonló objektumok az ûr mélyében. Távcsövünkben halvány ködfoltként látszanak, megfigyelésükhöz minél nagyobb átmérõjû távcsõ ajánlott. Egy 20 cm-es távcsõvel már akár 1000 galaxist is meg-figyelhetünk kb. 200 millió fényév távolságig. Felületi fényes-ségük nagyon alacsony, általában a városi fényektõl mentes égbolton is csak belsõ fényes magjuk és a külsõ halványabb területek látszanak. Spirálkarok megpillantásához még na-gyobb távcsõ és nagyon sötét égbolt szükséges.
Az atlaszban szereplõ 2000 galaxis között külön jelöltük a Lokális csoporthoz tartozó galaxisokat („közeli galaxis”), azt a galaxiscsoportot, amelyhez a mi Tejútrendszerünk is tartozik. Ezek közül 34 figyelhetõ meg Magyarországról. Közöttük vannak a legfényesebb galaxisok (M31, M33), de kis törpe-galaxisok is, melyek nagy látszó átmérõjéhez rendkívül alacsony felületi fényesség társul, így igazi kihívás a megfigyelésük.

Változócsillagok: Bár minden csillag változtatja a fényét élete során, vannak olyan csillag-életszakaszok, amikor nagy tartományban és em-beri léptékkel mérve is gyorsan változik egy csillag fényessége. Nagyon sok fajtája van a változócsillagoknak, attól függõen hogy milyen fizikai folyamat okozza pulzálást (a fõ csoportok fedési, eruptív és kataklizmikus, mira, félszabályos). Az Égabroszban pl. majdnem 1000 változó van jelölve, beleértve az MCSE Változócsillag szakcsoportjának programjában szereplõ összes változót (az Orion-köd változók kivételével). Ezeket az atlasz segítségével könnyen megtalálhatjuk, de a fényességük becsléséhez részletes keresõtérképet is használni kell. A keresõtérképek a fenti linken vagy az AAVSO honlapról is letölhetõk.

Ezek az amatõrcsillagászat fõ (értsd legnépszerûbb) területei. Valójában még sok-sok észlelési ág van, amelyeket it nem soroltunk fel. Újabb és újabb események, látnivalók várnak minket az égbolton, amiket akár korábban el sem tudtunk képzelni.