SkyWatcher 127/1500 MC tesztelése

Ebben a cikkben egy 127/1500-as Makszutov-Cassegrain távcsõvel szerzett tapasztalatokról esik szó. A mûszer bemutató darab volt a Budapesti Távcsõ Centrumban, nem választott optika, így valószínûleg híven tükrözi az átlagot.

 A távcsõ EQ3 mechanikán

 Külalak

A távcsõ elsõ ránézésre is szép, kellemes mûszer, mely rövid (kb. 35 cm hosszú) tubusa és alig 3 kg-os súlya miatt egy nagyobb hátizsákban is szállítható. A precíz korrekciós lemez és a masszív fõtükör-tartó komoly mûszer benyomását kelti. A kihuzat 1,25”-os, zenittükörrel vagy hosszabbító toldattal használható (én csak zenittükörrel használtam). A fókuszálás – mint minden hasonló mûszernél – a fõtükör mozgatásával valósítható meg, a fókuszírozó hiánya tovább növeli a kompaktság érzetét. A tubus kék festése szép, rajta a szokásos fekete felirat, a mûszeradatok azonban csak egy pici címkén kaptak helyet. A távcsõ végén nincs harmatsapka, amit sajnos nem nagyon értek, a zárt tubus belül ugyan nem párásodik, de a korrekciós lencse igen! Valamit azonban tudhattak a gyártók, mivel az ég alatt nem az történt, amire elõre számítottam: vagyis hogy öt perc múlva úszni fog a párában a lencse, hanem meglepõen sokáig bírta. Sejtéseim szerint a homorú felület elõtt kialakuló turbulenciák okozzák a jelenséget. Ennek ellenére egy normál nyáréjszaka során kétszer is lepárásodik, vagyis érdemes házi készítésû harmatsapkával ellátni.

Állvány és stabilitás

A távcsövet többféle állványon, mechanikán hozzuk forgalomba, melyek mindegyike megfelelõ stabilitást biztosít. Gyárilag felszerelt prizmasínnel rendelkezik, tubusgyûrû felszerelése nem teljesen lehetetlen, de egyáltalán nem szükséges. A sínen fotomenet is található, vagyis lehetõség van a mûszert fotoállványra rögzíteni. Bár a hosszú effektív fókusz, és az elérhetõ nagyobb nagyítások miatt nem ez a legkézenfekvõbb módja a rögzítésének, én mégis kipróbáltam. Egy régi NDK állványra tettem a csövet és beállítottam néhány objektumot a legkisebb, 50x-es nagyítással. Az állvány remegett ugyan, de viszonylag hamar lecsillapodott, és az is nagyon szépen látszott, hogy nagyon jól el van találva a távcsõ súlypontja. Még 100x-os nagyítással is lehetett dolgozni vele (épp, hogy csak). Teherbíróbb fotoállványon bizonyára jobban használható.

Ennek ellenére a mûszert érdemes egy stabilabb, lehetõleg EQ3-as állványra szerelni, vagy ami még jobb, egy félkarú, multifunkciós GOTO mechanikán használni. Így egy messzemenõen profi távcsövet kapunk, mely elegendõen nagy teljesítményû nem csak a legfényesebb, hanem sok halvány égitest felkereséséhez is.

Használhatóság, kényelem

A távcsõhöz red dot/6x30-as keresõ tartozik, de véleményem szerint megérdemel egy 9x50-est, bár ekkor a tubus összsúlya kissé megnõ, forgatónyomatéka pedig jelentõsen módosíthatja a kiegyensúlyozást. A rövid tubus miatt az objektumok beállítása kissé tovább tartott, mint más távcsövek esetében, de még keresõ nélkül is sikerült a Jupitert megtalálni. A hosszú fókusz miatt a legkisebb nagyítás, amit reálisan elérhetünk, kb. 40-50x-es (32 mm-es Plössl okulárral 50x), és mivel kihuzata 1,25”, sajnos le kell mondani a több fokos látómezõkrõl. Értelemszerûen ezért a nagyobb ködök (Észak-Amerika, IC 1396, IC 1318) nem jöhetnek szóba, de ezek amúgy is elég nehezen láthatóak. A Plössl okulárral elérhetõ 67’-es LM meglehetõsen kellemes, még a közepes méretû ködök sem lógnak ki belõle, és nem esnek szét. A fókuszálás sajnos nem teljesen mentes az MC és SC típusú távcsövekre jellemzõ image-shift-tõl (tükörtámolygás), de nem is zavaró, ha valaki nem erre koncentrál, fel sem tûnik. Egy átlagos fogasléces kihuzat is hasonló imbolygást okoz.

A teleszkóp belseje azonban hagy kívánnivalókat maga után. A fõtükörbõl egy hosszú, a tubushossz felének megfelelõ hosszúságú csõ nyúlik ki, mely a tubus belsõ falát hivatott árnyékolni és meggátolni az onnan szóródó fény bejutását. Ezért a tubus belseje fényes fekete festést kapott (mondván, hogy úgyis kitakarja a csõ), s ezen nagymértékben szóródik a fény. Meg kell jegyezni, hogy az árnyékolócsõ jól teljesít, hiszen teljesen kitakarja a tubus falát. A szóródó fény azonban a fõtükörrõl és a lencse felületérõl visszaverõdve káros reflexiókat okoz, melyek a fényesebb égitesteknél (Jupiter, Vega) beállításkor mozgó fényes hurkok formájában jelentkeznek, míg az égitest a LM-n kívül van. Ez a jelenség csak kisebb nagyításnál volt feltûnõ, és halványabb égitesteken nem is látszott. Csillagászati objektumok szemlélésekor nem vettem észre emiatt kontrasztcsökkenést, de a nappali munkát kissé rontotta a szóródó fény. Ez a távcsõ azonban elsõsorban nem nappali észlelésre készült.

 Optikai teljesítmény

A távcsõ kitakarása – ránézésre – kb. 30 százalék körüli, ami kategóriájában általánosnak tekinthetõ. Ennek megfelelõen képe kissé lágyabb egy refraktornál vagy reflektornál, amit saját 130/650-es távcsövemmel összevetve közvetlenül is megállapítottam. A kép lágyabb volt, de jól és pontosan fókuszálható (egy kis jusztírozást még talán elbírt volna). Ami különös, hogy a 80/600-as apokromátom éles képéhez szokott szememnek újszerû és mégis nagyon szép a kép. Nem tudom, mi az oka, de számos mélyég-objektum egyértelmûen az MC-vel volt szebb, és nem 130/650-es mûszeremmel (bár a 130/650 picit többet tudott határfényesség terén, és a kép is kontrasztosabb volt). Csillagteszt híján csak a látványra támaszkodhatok, amikor azt mondom, hogy a távcsõ optikailag nagyon jó. Persze van más módja is, hogy errõl meggyõzõdhessünk. Például vegyük szemügyre a Jupitert nagy nagyítással. Sajnos a nyárvégi rossz seeing nem engedi 50x felé a mûszert az elsõ este, de a bolygó kontrasztosan, szépen jelenik meg holdjaival együtt. Néhány nappal késõbb már sokkal szebb a kép, a nagyítást bátran lehet 100x körülig fokozni (a seeing megint közbeszólt), nyugodtabb estéken 150-200x körül lehet az értelmes nagyítás felsõ határa. Ekkor azonban már nagyon kevés a fény, ezért véleményem szerint nem érdemes sokkal 100x felé menni, a részletek már ekkor is tisztán látszanak. A Hold felületén el lehet tévedni a rengeteg kráter és völgy, dóm, lávagerinc között, de a Hold minden távcsõvel nagyon szép.

Az optika igazi arca akkor mutatkozott meg, amikor beállítottam az NGC 6818-at, a Sagittarius fényes planetáris ködét (lásd a rajzon).

A részletrajz 250x-es nagyítással mutatja az NGC 6818-at (PL, Sgr). Sánta Gábor munkája, a gyûrûs ködöcske mindössze 20” átmérõjû

A 20”-es ködöcske 9m-s, és emiatt igényli a nagyítást. Eretnek módon 250x-ig (!) zavartam fel a nagyítást egy 6 mm-es Planetary okulár (és benne egy Castell OIII szûrõ) kihuzatba illesztésével. A távcsõben csak a köd és két csillag látszik hosszas szemszoktatás után. A gyûrûs szerkezet azonnal észrevehetõ, abban még kisebb szerkezetek figyelhetõek meg. Egy nagy piros pont a távcsõnek!

Szoros kettõsök felbontása jól jellemzi a távcsöveket. A teszt során a következõ kettõscsillagokat vettem szemügyre 250x-es nagyítással: epsilon1-2 Lyr (2-3”), mü Dra (2,4”), 20 Dra (1,1”), 36 And (0,9”), zeta Aqr (2,1”). Naplóm szerint a hajszállal 1” alatti 36 And „tág réssel bontott, gyönyörû, egyenlõ pár” – vagyis a távcsõ valamivel szorosabb kettõsöket is képes lehet feloldani. A 2”-es Zeta Aqr meg se kottyant a mûszernek, könnyen, másfél-két korongnyi réssel bontja. A kedvezõ tapasztalatok fényében a kis MC a kettõsvadászok kíméletlen fegyvere lehet még a valamivel 1” alatti tartományban is!

Néhány holdfelvétel, mely a 127/1500-as Makszutov-Cassegrainnel készült (forrás: Internet)

 Mélyég-objektumok

Jellegébõl adódóan az ember nem azt várja el egy kis Makszutovtól, hogy mélyég-ágyúként teljesítsen, de azt kell mondjam, nagyon alábecsültem e téren a mûszert.

Az elsõként beállított M31-32-110 trió megdöbbentõen szép, bár csak nagy ügyeskedéssel lehet a nagy galaxis magját és a két kísérõt egy LM-ben tartani (lásd a rajzon).

Az M31 és M32 Sánta Gábor rajzán (50x, 67’). Az M110 a látómezõ peremén kívülre került, ezért nincs feltüntetve

Az M31 magvidéke foltos, a porsáv látható, megjelenése valahogy szép. Az M32 kerek, fényes foltocska, az M110 halványabb, de jól kivehetõ: benne fél átmérõnyi fényesebb közép. Az elsõ tesztéjszaka 1-es seeingje mellett a Perseus-ikerhalmaz – mely csak nehezen fér el a látómezõben – eléggé csalódást kelt. Az NGC 457 (Bagoly-halmaz) viszont kisebb átmérõje és szép csillagkörnyezete miatt lenyûgöz: ezt a csillaghalmazt most látom a legszebbnek, ezzel a távcsõvel! Tény és való, hogy az egész teszt során a legszebb látványt az M31 trió és az NGC 457 nyújtotta. A halmaz tökéletesen felbontható, ahogy az a mellékelt rajzon is látszik.

A Bagoly-halmaz nyújtotta a legszebb látványt a mélyég-objektumok között a távcsõben (100x, 42’), mutatva, hogy a mûszer elsõsorban a közepes méretû, fényesebb nyílthalmazok megfigyelésekor teljesít kitûnõen

A következõ néhány augusztusi éjszakát a távcsõ társaságában töltöttem, és sorra vettem a nyári és kora õszi égbolt fényesebb-halványabb mélyég-objektumait.

M57: fényes, szép füstkarika, a nagyítás egészen 167x-ig fokozható.

M13: minden nagyítással szép, de a legszebb 100x-sal: a halmazban egész felületén csillagok látszanak, nagyon szépen bomlik.

M8: a 25 fokra lévõ, 60%-os Hold miatt egy OIII szûrõvel észleltem, a köd így persze nem volt a legjobb formában, de nagyszerûen látszott a „Lagúna” alak.

M17: OIII szûrõvel rettentõen szép és kontrasztos, a nyár egyik legszebb M17-látványa!

M11: Nagyon szépen bontja, a csillagok halványak, de épp ez adja szépségét, közepes nagyítással a halmaz halója bársonyosnak tûnik, nagyobb nagyítással részben fel is bomlik.

NGC 7063: A Hattyú kissé ismeretlenebb nyílthalmaza szép látvány, könnyen rajzolható nagy nagyítással.

NGC 7217: A Pegasusban látszó 10-11m-s galaxis semmi gondot nem okoz, nagyon könnyen látszik.

NGC 7217:  A Pegasus kissé halványabb, ismeretlenebb galaxisa (kb. 11m), mely nagyon szépen látszott a kis MC-ben mint kisméretû, ovális folt, fényesebb középpel. A távcsõ még halványabb galaxisokat is megmutathat, mert ez a rajz városi égen készült (100x, 42’)

A Hattyú jellegtelenebb, de könnyen rajzolható és számomra nagyon szép ötszög alakú csillaghalmaza, az NGC 7063 (167x, 21’)

Ezen az éjszakán rajz készült az NGC 7063-ról, NGC 7217-rõl, NGC 457-rõl, M31-32-rõl és NGC 6818-ról. A távcsõ 50x-es nagyítással még elég világos hátteret ad, ezért ezt sötét égen használhatjuk ki, vagy szûrõt alkalmazhatunk. 100x-sal a legtöbb mélyég-objektum (még a galaxisok is) elég fényes marad ahhoz, hogy a kép ne essen szét, sõt, csillaghalmazokhoz ez a nagyítás volt a legjobb választás. Érdemes ebben a nagyítástartományban egy nagylátószögû okulárt választani hozzá. Nem igaz tehát az elterjedt vélekedés, hogy a Makszutovokkal nem lehet mélyegezni. Nagyon is lehet!

Végezetül néhány pro és kontra a távcsõvel kapcsolatban:

Pro:

- rövid, könnyû tubus

- szállíthatóság

- precíz és tetszetõs kivitel

- remek, bõven diffrakcióhatárolt optika

- jó fénygyûjtõ-képesség

- zárt tubus

Kontra:

- belsõ festés gyenge munka

- árnyékolócsõ belsõ kialakítása nem tökéletes

- image-shift

- kis mérete ellenére komolyabb mechanikát igényel

- kis nagyítás nem érhetõ el

Láthatjuk, hogy néhány gyermekbetegségtõl eltekintve a fõ szempontok alapján nagyon is rendben van a távcsõ.

Amire ajánlható:

- bolygó- és Hold-megfigyelés elsõsorban webkamerával és fényképezõgéppel

- kettõsészlelés

- közepes fényességû üstökösök

- 20-30’-nél kisebb átmérõjû mélyég-objektumok, különösen nyílt- és gömbhalmazok

- ideális túratávcsõ, de inkább csak autós kitelepüléshez

Amire nem kifejezetten alkalmas:

- változócsillag-észlelés (kis LM, többszörösen felcserélt égi irányok)

- fényes üstökösök (megnézni meg lehet õket, de precíz észlelésükhöz kisebb nagyítás kellene)

- 0,5-1 foknál nagyobb mélyég-objektumok

- mélyég-fotózás

Az MC-k elõnye a szállíthatóság, amit egy kicsit mérsékel a stabil mechanika iránti nagy igényük. Nem univerzális távcsövek, de a legtöbb észlelési területen jól használhatóak.

Akkor válasszuk, ha bolygómegfigyeléshez, vagy gyakori kitelepüléshez komoly teljesítményû, kompakt távcsövet szeretnénk.

Sánta Gábor